Rick Riordan: The Blood of Olympus (Az Olimposz hősei 5.)

Ez a nap is elérkezett. Befejeztem az Olimposz hőseit. Várnom kellett pár napot az értékelés megírásával, mert alig tudtam feldolgozni, hogy vége. Tudom, hogy ez még nem jelent végleges búcsút a hősöktől, de a következő sorozatban már nem ilyen formában lesznek jelen, szóval ez mégiscsak búcsú. Az Argó II. nekem is otthonommá vált, a Félvér-Táborral együtt.

A The Blood of Olympus jobban tetszett, mint a Hádész Háza. Lehet ugyan, hogy kicsit elfogult vagyok, de még így sem tagadhatom le a könyv hibáit. Most a legnagyobb gondom a logikával volt. Tudjátok, nem szeretem, ha valamire lenne egyszerűbb megoldás is, de a történet nyújtásának szempontjából, hamis indokokkal sokkal bonyolultabbat csinálnak belőle. Spoilerek nélkül nem szeretnék többet mondani.

4 könyv építette fel az utat idáig, de a láng kisebb lett, mint a füstje. Pedig olyan jól hangzott! Lehet, hogy az előző részek lelkesedése lohadt le, de egy kicsit...egyszerűbb lett ez a rész. Úgy érzem, hogy nem kaptam meg azt a nagy csatát, amit már részek óta emlegetnek.

Ezen kívül szerettem volna több "lelki" dologról olvasni, például, hogy a hősök hogyan bírkóznak meg a gyásszal, vagy valami hasonlóról. Lehet, hogy ez furcsának fog hangzani, de én valószerűtlennek tartom, hogy mindenki ennyire hősies, és nem esnek jobban kétségbe a világvége közeledtével. Tudom, hogy ifjúsági sorozat, de az ifjúság is találkozik tragédiával, talán meríthettek volna belőle.

Reyna, Nico és Hedge edző hármasa sokat dobott a történeten, örülök, hogy végre mindenki bizalmas barátra talált. A 7 főhős pedig nagyon vegyes érzelmeket hagyott bennem. 

Percy és Annabeth a háttérbe szorultak, igazából most nem sokat adtak hozzá a cselekményhez, mint ahogy Frank és Hazel sem. Utóbbit nem is nagyon bántam.

Jason végre önmagára talált, végülis még épp időben. Piper pedig indokolatlanul túlzásba lett véve, jobban bírtam, amikor még kevésbé tolták előtérbe. Leo kevésbé volt Leós, de nem kevésbé hősies.

Az előző részből hiányoltam a humort, de most ilyen téren semmi okom a panaszra.

Angolul olvastam a könyvet, így elég szembeötlő volt, hogy Riordan mennyire próbál a fiatalok nyelvén beszélni, a mostani divatos szlenget használja. Nem rossz az, ha valaki kapcsolódni szeretne az olvasóihoz, de nálam például pont az ellenkező célt érte el. Elég kizökkentőnek találtam, hogy végre elmenekültem a világunkból a félistenekhez ők pedig a Facebookot vagy Snapchatet emlegetik. Nem éreztem helyénvalónak, ráadásul ez 10-20 év múlva, az akkori kamaszoknak még furcsább lesz szerintem. 

Mindent egybe vetve nagyot azért nem csalódtam,  de úgy érzem, hogy jobban indult a sorozat, mint befejeződött. Riordan tudja hogy kell bánni a néppel, jó tanár lehet. A karakterei pedig súlyos függőséget okoznak.

Azt hiszem én is egy kicsit megszállott vagyok, mert hiába látom a hibákat, nem tudom abbahagyni, már le is foglaltam a könyvtárban a következő sorozatának kezdő részét. 

Értékelés: