Jennifer A. Nielsen: The ​Runaway King – A szökött király

A ​királyság a pusztulás szélén áll. A király eltűnt. Ki éli túl? 
Alig pár héttel az után, hogy elfoglalta a trónt, egy gyilkossági kísérlet veszélyes helyzetbe kényszeríti Jaront. A készülődő háborúról szóló pletykák beszivárognak a kastély falain belülre, Jaron pedig érzi a Carthyára lassan rátelepedő feszültséget. Hamarosan rá kell jönnie, csak akkor mentheti meg királyságát, ha lemond a trónról. De minél távolabb kényszeríti a sors a palotától, annál többet gondol arra, hogy vajon nem megy-e túl messzire? 
Visszatérhet-e valaha? 
Vagy fel kell áldoznia saját életét, hogy megmentse országát? 
A Hatalom-trilógia második része igazi hullámvasút, tele árulással és gyilkossággal, izgalommal és veszéllyel. 
Kövesd a hős királyt!

"Időről időre mindenki megrémül. Ezt egyedül a bolondok nem vallják be."

Hol is kezdjem? Ennek a könyvnek nagyon sok hibája van. Szerethető, és élvezhető, nekem tetszett, de azért nem tudok elmenni pár bosszantó dolog mellett.

Nem sokkal azután folytatjuk, ahol az előző könyvet abbahagytuk: Jaron trónra kerül, de hatalma nem áll szilárd lábakon, nem mindenki nézi jó szemmel uralkodását. Háború készülődik, ráadásul a szülei temetésén éri egy gyilkossági kísérlet, amely arra kényszeríti Jaront, hogy lemondjon a trónjáról.

Számomra a legnagyobb csalódás maga Jaron volt. Sikeresen feljebb küzdötte magát az ’Idegesítő szereplők’ listámon. Legtöbbször ő sodorja magát kellemetlen helyzetbe. A tervei általában nem a leglogikusabbak vagy legkézenfekvőbbek, de valahogy a szerencse mindig a pártján áll. Imádja felidegesíteni az embereket, és soha nem tudja, hogy mikor fogja be a száját. Mégis mindenki isteníti. Na jó, nem mindenki, de elég sokan.

Míg az első részben tetszett, ahogy manipulálta az embereket, és igyekezett a legjobbat kihozni a helyzetből, itt úgy érzem, hogy problémáinak felét ő okozta saját magának.

Ennek ellenére a cselekmény izgalmas, de nem érzek mindent tökéletesen kidolgozottnak. Találkozhatunk régi és új szereplőkkel, és egy picivel több szerelmi szállal. A világ pedig új elemekkel bővül, Avenia és Carthya is megnyílhat lelki szemeink előtt, ami kifejezetten jót tett a könyvnek.

Többet nem szeretnék spoiler nélkül írni, úgyhogy ha tetszett az első rész szerintem mindenképp próbálkozz meg a másodikkal, lehet, hogy neked tetszeni fog. Amennyiben olvastad már, nézd meg a lenti spoileres értékelésemet.

Értékelés: 

A következő vélemény a könyvről nyomokban spoilert tartalmaz, csak akkor olvasd el, ha már ismerős vagy a történettel!

Jaron megmenti Rulon Harlowe, egy Libethi nemes unokáját, majd visszaviszi a nagyapjához. Harlowe jó embernek tűnik az alatt a rövid idő alatt, ameddig kapott egy kis szereplési időt, de azért kicsit túlzásnak érzem, hogy a könyv végén Jaron rögtön a főhelytartói címmel jutalmazza meg. Annyira azért nem ismertük meg, és Jaron se. De hát nem az én királyságom…:)

Úton a kalózokhoz elraboltatja magát a tolvajokkal Aveniában, majd beáll közéjük, hogy ők segítsenek neki eljutni a kalózokhoz. Itt 2 új, fontosabb szereplővel is gazdagodik a sztorink: Erick a tolvajok vezére, Fink pedig egy érdekes karakter és fiatalabb, mint Jaron. Sokat beszél, és folyton idegesíti a többieket ezzel, de én sajnálom, hogy eddig nem tudtunk meg többet róla. Jaron viszont szerintem igazságtalanul mogorva volt vele majdnem az egész könyv alatt.

Mott és Tobias nem sokat szerepelt igazán ebben a részben, Rodent pedig kénye-kedve szerint alakítgatta az írónő. Először ő a veszélyes ellenség a kalózok oldalán, a könyv végén pedig Jaron felajánlja (!) neki a kapitányi posztot. Igen, Carthya seregeinek irányítását egy olyan embernek ajánlotta, aki megpróbálta többször is megölni őt. Értem én, hogy létezik karakterfejlődés, de azért egy kicsit túlzásnak érzem.

Jaron fő ellenségei a kalózok ebben a kötetben. A könyv elején kidolgoz egy „nagyszerű” tervet: elmegy a kalózokhoz, csatlakozik hozzájuk, és megöli Devlint, a kalózok királyát, meg úgy az összes kalózt. Mondtam amúgy, hogy Jaron 15 éves? Nem volt semmi rendes terve, csak azt tudta, hogy ez a megoldás. Számomra pedig annyira logikátlannak tűnik.

A kalózok bandája hatalmas csalódás volt számomra. Elég nagy hírnevük van, mindenki tőlük retteg, de mikor megismerkedhettünk velük kb. ugyanolyannak tűntek, mint Erick tolvajcsapata. Kalózetikai kódexüket minden körülmények között betartották, nőket, ártatlanokat nem bántottak (kivéve azokat, akiket fosztogattak és megöltek a tengeren… akkor pedig Jaron miért úszta meg mindig? Nem tekintették ártatlannak). Nem sok kalózt ismertünk meg személyesen, de ténylegesen gonosz, ördögi tetteket nem láthattunk tőlük, és elég bénáknak tűntek. Komolyan nagyobb volt a füstjük, mint a lánguk.

Imogen…én nem is értem mit gondolt. Majd ő elmegy a kalózokhoz, hogy megvédje Jaront? A rettegett kalózokhoz egy fiatal lány? Nagyon jó ötletnek tűnik… Amúgy érdekes, hogy Imogen szerint Amarinda küldte a kalózokhoz, Amarinda szerint pedig Imogen önként jelentkezett. Nekem nem annyira hiteles, hogy Jaron bármit megtenne, hogy Imogent mentse.

Igazából az a legrosszabb az egészben, hogy a könyv szinte végig a szerencsére épít. (Mondom ezt úgy, hogy azért élveztem olvasni.) Jaron azért tűnik okosnak, meg hatalmasnak, mert valahogy mindig jól jöttek ki a dolgai, nem azért, mert ténylegesen az lenne. Végig volt egy olyan érzésem, hogy az ellenfelei nem igazi ellenfelek. Elég erőltetettnek hat a fő konfliktus, úgy éreztem, hogy nem ez a legjobb megoldás, amit Jaron tehet, annak ellenére, hogy ő eléggé megpróbálta belénk sulykolni, hogy nem tud mást tenni.