Agatha Christie: És eljő a halál

Mélyben forrongó indulatok, ármány és szerelem, rejtélyes gyilkosság 4000 évvel ezelőtt…
Agatha Christie, a krimi koronázatlan királynője ebben a könyvében igazi meglepetéssel szolgál rajongóinak: ezúttal az ókori Egyiptom misztikus világába röpíti vissza olvasóit. 
A bájos és ifjú özvegy, Renisenb férje halála után visszatér apja házába, a Nílus partjára. A fényűzően gazdag, népes szülői házban látszólag béke honol, de a felszín alatt mohó hatalomvágy, kapzsiság, féltékenység végzi pusztító munkáját. Amikor pedig a koros, öntelt családfő, Imhotep gyönyörű, fiatal ágyast hoz a házhoz, a pattanásig feszülő indulatok gyilkosságba torkollnak…

1944-ben adták ki, és ez az egyetlen Agatha Christie regény, amely nem a 20. században játszódik. A maga nemében elsők közé tartozik ez a könyv, ugyanis ötvözi a történelmi fikciót és a detektív sztorikat. Mindkettő műfaj nagy kedvelője vagyok, így nem csoda, hogy kedves a szívemnek ez a kötet.

„Ahhoz, hogy az embereknek mi jár a fejében, az egyetlen kulcsot a viselkedésük adja.”

Elég sok Agatha Christie könyv elolvasása után éreztem úgy, hogy az adott művet hozzá tudnám tenni a kedvenceim listájához, de az ’’És eljő a halál’’-nak sikerült is felkerülnie. Sok élményem van vele kapcsolatban. Az egyik, hogy még gimis koromban megmentettem magam a feleléstől egy a könyvről készült fogalmazásommal, talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy ennyire megszerettem. Komolyra fordítva a szót, szerintem ez a könyv zseniális.

A regény alapjául néhány, az 1920as években talált egyiptomi levél szolgált, Christie belőlük merített ihletet. Stephen Glanville egyiptológus volt Christie segítsége a mű megalkotásában, és érződik is a könyvön, hogy sok kutatómunka előzte meg.

Kicsit tartottam tőle, hogy milyen lesz nem a tipikus angol helyszíneken játszódó krimit olvasni, mert nem mindegyik nyaralós könyve nyerte el a tetszésemet (pl. Rejtély az Antillákon). Ebben az esetben szerintem nem zavaró, olvasás közben már meg is lehet feledkezni róla, hiszen „Az emberi természet, kedvesem, éppolyan mindenütt. Legföljebb annyi a különbség, hogy a nagyvárosban nehezebb megfigyelni.” (Agatha Christie: Nem csalás, nem ámítás). Bőven van részünk ármányban és a mélyben forrongó indulatokban.

A jellemrajzok zseniálisak, ennek ellenére egyik karaktert sem kedveltem meg különösebben (talán pont azért, mert olyan életszerűek). Első olvasás után gondoltam, hogy Renisenb az egyetlen, akivel a való életben is kijöttem volna, de másodszorra már nem érzem ezt.

A szerelmi szálakat néha erőltetettnek érzem az AC krimikben, mintha mindig kellene egy, a gyilkosság ellensúlyozásaként a végére. Végülis nem csak szörnyű dolgok történnek az életben, nem? De lehet csak én vagyok ilyen szőrös szívű. Mindenesetre nem von le semmit a történet élvezhetőségéből, hiszen a cselekmény, karakterek és a bűntény is alaposan ki vannak dolgozva.

A krimi kedvelőinek, és akik csak ismerkednek a műfajjal jó szívvel ajánlom. 

Értékelés: