John Flanagan: A vadonjáró tanítványa 2. – A lángoló híd

Will és a Vöröshegy Várban élő barátainak kalandjai folytatódnak. Egy ember becsaphat. Kettő összeesküdhet. Csak háromban bízom. Amíg Araulen királysága a Morgarath elleni háborúra készülődik, Will és Horác a Vadonjáró Gilant kíséri el Keltikába egy küldetésre. De Keltikában csak üres falvakat találnak. Egyedül egy kiéhezett és holtfáradt lány, Evelin tudja megmondani, miért: Morgarath gonosz teremtményei lerohanták Keltikát, és lakóit rabszolgasorba hajtották. Amíg Gilan visszalovagol, hogy figyelmeztesse Királyát, Will, Horác és Evelin kiderítik, miért csapott le Morgarath Keltikára. A királyságot egy három oldalról való támadás fenyegeti - hacsak hőseink nem találnak ki valamit...

„Ha kételkedsz magadban, beteg vagy. És ez a betegség szétterjed benned. Kitölti majd az éned.”

Will és barátainak kalandjai ezúttal új helyszíneken folytatódik. Az első rész  kifejezetten tetszett, de ezzel már kicsit gondban voltam az elején. Már-már attól tartottam, hogy ezt a könyvet is elérte a sorozatos második részek átka, de szerencsére nem kellett sokat várnom, hogy beinduljon számomra is a cselekmény. A történet akciódúsabb, mint az előző, néhol kiszámítható, de még így is tud meglepetést okozni.

Minőségi változás szerintem nem történt az előzőhöz képest, bár egy kicsit zavart, hogy vagy a fordítás, vagy a fogalmazás furcsa, esetenként túlmagyarázó volt. Furcsa volt. Mindent túlmagyarázott. Valahogy így.

Will az első 50 oldalon mintha visszafejlődött volna a képzése ellenére is, de amint Gilan visszamegy a királyhoz, és Will lesz a főnök, újból visszatér a régi karaktere. A régi karakterek fejlődnek, az újak viszont még csak kezdenek kibontakozni. Az egyik ilyen például Evelin, aki valahogy nem nőtt a szívemhez, de talán még lesz erre esélye.

Halt lényegesen kevesebb szerepet kapott az előző részhez képest, de akkor is megmutatta, hogy milyen az igazi hős.

Összességében ez egy jó kis kalandregény, és ha tetszett az első könyv, és egy újabb könnyed olvasmányra vágysz, akkor szívesen ajánlom a Vadonjáró tanítványa második részét.

Értékelés: 

Eddig olvasd, ha nem olvastad még a könyvet, mert innentől spoilerezek!

Evelin kiléte nem igazán lepett meg, számítottam erre a csavarra. De Horáccal és Willel hármasban néha úgy viselkedtek, mint Harry Potter, Ron és Hermione. Különösen akkor volt feltűnő, miután már párszor hallottuk, hogy Horác felfogása lassabb, de Will és Evelin ugyanarra a következtetésre jutottak. Talán csak azért tűnt ennyire fel, mert nagy HP rajongó vagyok.

Duncan király karaktere viszont érdekes volt, úgy látszik majdnem mindenki normális az Araluen királyságban.

Morgarathot valahogy nem így képzeltem el,a wargalokkal együtt valahogy félelmetesebbnek tűntek az első részben. Lehet, csak azért mert nem voltam ott személyesen.

Kicsit összecsapottnak tűnt a vége, az egész csatajelenet, meg ahogy a Halt és Gilan elintézték a skand fenyegetést. Ahhoz képest, hogy Morgarath mennyi mindent megtervezett, elég könnyen át lehetett verni. A párbajos jelenet viszont kicsit váratlanul ért, különösen Horác része az egészben. 

A skandok tök jó arcnak tűntek így elsőre, annak ellenére, ami ugye a végén történt.