12 napos blogger kihívás- Első felvonás
Molyon találtam rá Reader_RexFan 12 napos blogger kihívására, és gondoltam néha nem árt egy kis személyes tartalom a blogra.
A kihívás lényege, hogy 12 napon át különböző kérdésekre kell válaszolni. A feladatokat év végéig bármikor teljesíteni lehet, és lehet az egészet egyben posztolni is. Mivel naponta nem tudnám megoldani, úgy döntöttem, hogy 4 adagban hozom a őket. Ez az első. :)
1 nap: Miért írsz blogot? + 5 tény rólad
Már
régóta szerettem volna írni a könyvekről, meg úgy mindenféléről, megosztani a véleményemet dolgokról, de nem akartam
egyedül nekivágni, aztán nemrég tesómmal úgy döntöttünk, hogy egyesítjük
erőinket, így született meg a blogunk.
Az 5 tény
pedig: a tél a kedvenc évszakom, nem tudok úszni, félek a madaraktól, szeretek
főzni és jógázni.
2. nap: Top 3 legviccesebb/legcikibb sztorid
Elég
nehéz szerintem vicces sztorikat jól visszaadni, főleg ha a körülmények nem annyira ismertek másoknak. Gimiben elég sok ciki dolog történt
velem, de nagy részüket mára már blokkoltam az agyamból, azóta meg semmi ciki
dolgot nem csináltam. De nem ám. Tényleg… :D Azért megpróbálkozom:
Rómaiak
A
vasárnapi családi ebédek híresek nálunk a jó hangulatukról. Ritkán ülünk össze
mindannyian, de akkor elszabadulnak a pórázok. Négyen vagyunk unokatesók, és
mindig mi kapjuk a ’gyerekasztalt’, míg a szülők, nagyszülők a nagy asztalnál
ülnek egy másik szobában. Ilyenkor soha nem szabad elhagyni az asztalt, mert ha
visszajössz, általában vár egy kis meglepetés (Würze) a poharadban/bármilyen
ételeden. A diplomaosztóm alkalmából mi ülhettünk a nagy asztalnál, és a
szülők hozták be nekünk a kaját. Épp valamin nagyon röhögtünk, amikor tesóm
(Bell) megjegyezte, hogy: „Olyanok vagyunk, mint a rómaiak!” utalva ezzel a
dőzsölésünkre. Erre elhangzott az unokatesónk kérdése, csodálkozó arccal: „Meztelenek?!”. Másfél perc intenzív visítás után rákérdezett, hogy: "Miért, nem láttatok még római filmet?". Mindig röhögök,
ha eszembe jut ez a történet.
A koncert
Voltak
kötelező komolyzenei koncertek még gimnáziumban, amit a suli aulájában
tartottak, és csinosba kellett öltözni. Az egyik ilyen alkalommal később tudtuk
meg, hogy lesz, és mivel kollégista voltam, nem tudtam hazamenni az ünneplősebb
ruhámért. Egy fekete nadrág mellett döntöttem, ami egy kicsit ugyan nagy volt
rám, övem pedig nem volt, de hát nem mehettem farmerban. Nem volt semmi
problémám egészen addig, amíg el nem indultunk koncert végén az osztálytermünk
felé. Épp mentem a lépcsőn, amikor éreztem, hogy gáz van… Hallottam, hogy az
egyik osztálytársam kiabálja hátulról, hogy „* csúszik a gatyád!”. Próbáltam a
kezemmel visszahúzni a nadrágot, közben pedig hátranéztem, és megállapítottam, hogy kb. a
fél suli mögöttem megy. Szerencsére viszonylag hamar megállítottam a csúszást,
és szép lassan a többiek is elfelejtették ezt a sztorit. Ettől kezdve viszont
mindig hordok övet. :D
A
narancsaim
Szintén
gimis történet. Egyik nap a barátnőmmel kimentünk a kollégiumból vásárolni. Körülbelül 10 percre volt az áruház tőlünk, de ez alatt a 10 perc alatt valahogy sikeresen
kiszakítottam a szatyromat, pont amikor egy zebránál álltunk. Vettem egy csomó
narancsot, amik szanaszét gurultak az úton, miközben a barátnőm röhögött, és
kiabált, hogy „* gurulnak a narancsaid!”. Valahogy megpróbáltuk összeszedni
őket, de sajnos nem sok sikerrel jártunk. Azóta is nevetnem kell amikor arra járok, és mutatom mindenkinek,
hogy itt gurultak a narancsaim. Szegények!
3. nap: 3 olyan étel vagy ital receptje, amit jelenleg imádsz
Hot Dog
Ha nincs
kedvünk főzni a barátommal, de valami meleget ennénk, akkor mindig hot dogot
csinálunk vagy melegszendvicset.
Ha
szeretnéd te is elkészíteni, akkor nagyon figyelj, mert nehéz ez a recept. Szükséged
lesz egy bagettre vagy zsemlére, virslire, és ízlés szerinti szószokra. Nálunk
lehet kapni nagyon hosszú bagettet, azt szoktuk elvágni egy kicsit hosszabbra,
mint egy virsli. Belezd ki a bagettet miközben felteszed a virslit főni. Ezután
nyomj bele amit szeretnél, nálam a fokhagymás majonéz, mustár (abból kevés,
mert az angol mustár nagyon durva) és a ketchup a nyerő. Ha megfőtt a virsli
tedd bele, és kész is!
Forró
csokoládé
Ebben a hűvösben kell valami, ami felmelegíti az embert, és
amúgy is imádom a csokit, szóval bármikor jöhet egy kis forró csoki.
Kell hozzá tej, egy darab csoki (10 dkg, lehet fehér
vagy sima is), tejszínhab és ízlés szerint fahéj. Forrald fel a tejet, törd
bele a csokit, és kevergesd, amíg el nem olvad.
Ezután öntsd pohárba, nyomj rá egy kis tejszínhabot, és fahéjat, ha
szereted. A legjobb egy könyv mellé!
Mentás limonádé
Mosd meg a mentát és tedd be egy üvegbe. Rá mehet ízlés
szerint a cukor (én kb. 3 kanállal szoktam használni), a citromlé (2 darab
citrom), majd a 1,5 liter víz. Ha van hely, rakd be a hűtőbe.
Ezek jelenleg a kedvenc receptjeim, merő véletlen, hogy
mindegyik nagyon egyszerű! :D
Megjegyzések
Megjegyzés küldése