A hobbitról, avagy egy ember kalandjai Középföldén

J. R. R. Tolkien: A hobbit

„Hát hiszen ez éppoly jól tudja, mi van a spájzomban, akárcsak én”- gondolta Zsákos úr, aki határozottan megzavarodott, és azon kezdett tűnődni, vajon valami hitvány kaland nem egyenesen a házában kereste-e fel őt.”

Imádom a világot, amit Tolkien teremtett, mégis nehéz értékelést írnom a könyvről. Sok tekintetben más, mint a többi könyv, amit olvastam. Például azon kivételek közé tartozik, amikor a filmet előbb láttam, minthogy a könyvet kézbe vettem volna. Ilyen a Gyűrűk Ura is, bár abból még a könyvet nem olvastam, csak nagyon erős tervben van. Pont ezért A hobbitnak köszönhetően felülértékeltem a könyvek és a filmadaptációjuk viszonyát. Az a típus vagyok, aki nagyon nehezen tud elvonatkoztatni a könyvtől a film nézése közben, különösen ha élveztem azt. Ez lett az első kivétel.

Történt ugyanis, hogy mindkettőt nagyon megszerettem. El tudtam vonatkoztatni a filmtől olvasás közben, és alig vártam, hogy még több információt szívjak magamba a világból. A film egy vizuális kiegészítő lett a könyvek mellé.

Miért jók a filmek? Azért mert képesek arra, hogy valakit, aki nem is biztos, hogy magától ebbe a világba keveredett volna, berántsanak. Érdekes volt a könyv, de nem vagyok 100%-ig biztos benne, hogy ennyire szerettem volna, ha nem rajonganék a filmekért. Mert lehet, hogy szentségtörésnek hangzik, de rajonghat valaki Középföldéért úgy, hogy nem olvasta a könyveket.

A hobbit hangulata kicsit „gyerekes", de tele van izgalmas jelenetekkel, jellemfejlődéssel, és tanulsággal. Ha megnézzük a filmeket, ugyanezekre bukkanhatunk, csak egy kicsit átalakított formában. És azt hiszem ez a lényege ennek, hogy a történet milyen érzéseket, tanulságokat tartogat mások számára. Sokszor megláthatjuk, hogy más olvasónak milyen üzenet jött le a könyvből, hisz nem mindig szűrjük le mi sem ugyanazt, miután elolvastunk valamit. Nem az számít, hogy mennyi mindent változtattak, hanem, hogy az érzés megmaradjon. Személyes véleményem szerint sértetlen maradt a filmekkel.

Az ember úgy megy moziba, ha nagyon szeret egy könyvet, hogy láthatja kedvenc jeleneteit, szereplőit megelevenedni. Sok esetben ez teljesen más lesz az elvárttól, hisz a kedvenc jeleneted lehet, hogy a történet szempontjából mások számára teljesen irreleváns, a kedvenc szereplőd meg csak szerinted nézett úgy ki. Engem is mindig meglep, amikor ugyanazt a filmet nézem valakivel, vagy a könyvet olvasom, és teljesen máshogy gondolkodnak dolgokról.

Én úgy érzem ebben az esetben jó munkát végeztek. A zene hihetetlen jó, és nagyon illik a könyv hangulatához, és nekem legalábbis segít megszabadulni a mi világunktól, és átkerülni valahova teljesen máshova.

Az első film után sokan mondták, hogy mennyire gyerekes volt a film a Gyűrűk Urához képest. Olvasva a könyvet viszont úgy érzem, hogy tökéletesen eltalálták a hangulatot. A filmek haladásával kicsit sötétedik az egész, de szerintem a könyv maradt egy szinten.

Értékelés: 

Persze több kisebb-nagyobb változás történt azért a könyvekhez képest. A fontosabbak változtatások, amik megragadták a figyelmemet például:

Spoilert tartalmaz mindkettővel kapcsolatban!

Radagast, aki a könyvben igazából nem kap szerepet, de szerintem egy kis pluszt tudott adni a filmekhez, és érdekes volt.

A könyvbeli egyik kedvenc jelenetem, amikor megérkeznek Beorn házához. Kicsit sajnálom, hogy ebben a formában kimaradt a filmből, de kicsit időhúzó lett volna.

Bard kicsit több szerepett kapott a filmekben, de a komorsága azért megmaradt.

Az egyetlen változás, amit nem értek, és nem is értek egyet vele: Tauriel és Kili szerelme. Az az egész szál nekem nem hiányzott volna. Igazából Legolas sem volt a könyvben, de nem sok vizet zavart szerintem itt sem.

Thorin személye kapott egy kis átalakítást. Kicsit sötétebb lett a személyisége a filmben, mint ahogy amúgy az egész filmnek lett egy kicsit sötétebb hangulata helyenként. Thorin, Fili és Kili halála elég akciódús lett, kicsit hollywoodi. Nekem tetszett a könyvbeli jelenet, amelyben Bilbóval el tudnak búcsúzni egymástól, és megtalálja Thorin a békéjét.

Mégse bántam ezeket a változtatásokat, hiszen a lényeg megmaradt:

A hobbit egy mese Bilbó hőssé válásáról. Hiába volt szerencséje, meg segítsége is, Bilbó ki merte hozni magából, ami benne volt.

Mindenesetre hálás vagyok a filmeknek, különben nélkülük soha nem tévedtem volna ebbe a világba, hanem valószínűleg most is valamilyen bűntény után nyomoznék természetesen Poirot vagy Miss Marple mellett.

„Már nagyon más hobbit volt, mint az, aki zsebkendő nélkül rohant ki Zsáklakból valamikor.”