Jane Austen: Értelem és érzelem

Nem terveztem, hogy értékelést fogok írni erről a könyvről, már eltelt egy kis idő mióta befejeztem, de olyan sokat agyaltam rajta, hogy úgy érzem eljött az ideje, hogy kiírjam magamból.

A romantikus történet középpontjában a két Dashwood nővér, Elinor és Marianne áll, a regény címe kettejük ellentétes természetére utal. Az értelmet Elinor testesíti meg, tetteit a józan ész és a megfontolás irányítja. Húga viszont gyakorta esik a romantikus szerelem és szenvedély túlzásaiba, érzelmi válságaitól és csalódásaitól pedig mélyen és látványosan szenved. Austen a két lány sorsát és szerelmük alakulását mutatja be az 1800-as évek Angliájában. Mindketten a boldog házasságot és az igaz szerelmet keresik de vajon megtalálják-e?
Jane Austen hősnőinek története szerelemről, csalódásról, becsületről, álnokságról, és természetesen reményről és boldogságról mesél, miközben lenyűgöző és gyakran kaján képet fest arról a világról, amelyben a hölgyek legfőbb foglalatossága a férjvadászat.
Az írónő jellegzetes, finom iróniával fűszerezett stílusa, kiválóan kidolgozott alakjai, a fordulatokban gazdag események és a sziporkázó párbeszédek garantáltan kellemes kikapcsolódást ígérnek az Olvasónak.

"Nem törekszem kiválóságra; s nincs okom remélni, hogy valaha is elérhetem. Hála legyen az égnek! Senki nem kényszeríthet rá, hogy lángész avagy szónok legyek."

A történet szerintem sokaknak ismerős lehet, hisz egy klasszikusról van szó. Testvérpárosunk Elinor és Marianne testesítik meg az értelmet és érzelmet (van egy harmadik testvérük, de ő fiatal és nem sokat szerepel a könyvben), és ez az ő történetük, melyben a szerelem rögös útján bolyonganak.

Ami nagyon tetszett a könyvben, az a helyszín és a kor. Anglia az 1800-as években mai szemmel nézve, legalábbis az enyémmel biztosan nagyon érdekes. Imádom a kastélyokat, a barangolásokat, teázásokat és táncestjeiket. A hajadon nőknek azonban nem volt túl sok dolguk, sokszor vendégségbe jártak, kézimunkáztak, olvastak, vagy éppen keresték a szerelmet/egy gazdag férjet. Mindig is szerettem Angliát, amióta itt élek egy kicsit kevésbé, ezért örömmel éltem bele magam a történetbe.

A jellemábrázolás kitűnő a könyvben, nyom egy kis fricskát Austen kortársainak orrára. Mr. Palmer, Lucy Steele, Mrs. Jennings és Mrs. John Dashwood mind-mind rendkívüli karakterek. Na, ez nem azt jelenti, hogy mindegyiküket kedvelném. Igazából pont ez volt a kisebb problémám, hogy ha a való életben lenne dolgom valamelyikkel, akkor kevésbé bírtam volna őket, de azért nem tagadhatom, hogy ide pontosan illettek. Bírom, hogy az írónőnek megmutatkozik bizonyos embertípusról a véleménye is, ahogy azt már megszokhattuk többi regényében is.

2 főhősnőnk közül Marianne volt, akinek modorával kevésbé rokonszenveztem, ő sokkal szenvedélyesebb, mint nővére, és sokkal hamarabb ítél. Elinor közelebb áll hozzám, de nem hiszem, hogy valaha annyira összeszedett tudnék lenni egy olyan helyzetben, mint ő. Azt hiszem amúgy is a kettő közötti lenne egészséges, de hát ezt mindenki döntse el maga, miután elolvasta e művet.

Nagy akciót nem érdemes várni, de én még így sem unatkoztam, Austen stílusát viszont nagyon megkedveltem. Történeteibe mindig sikerül humort csempésznie, leírásai érdekesek, és az a tükör, amit tart még a mai napig is érvényes szerintem, még ha egy kicsit meg is változott a világ. Na, ezt szerettem én a regényben. Remélem egyszer te is elolvasod, ha eddig nem tetted volna!

Értékelés: