Tükörország

Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet. Elsősorban azért, mert nincs lelke. Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talján, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt. De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire. Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit? És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta?

Nem is tudom mihez kezdtem magammal novemberben. Hogy lehet, hogy ilyen keveset olvastam? Lehet, hogy csúfosan el fogom bukni az idei olvasási kihívást? Valószínűleg. Még jó, hogy filmeket legalább néztem. Lehet, hogy ennek is köze van az olvasási válságomhoz? Azért pánikra semmi ok, olvassatok tovább, hogy megtudjátok mi lett a novemberemmel! ;)

Az évnek nincs még vége, de azt hiszem nem korai kijelenteni, hogy az idei olvasmányaim közül az Attachments nyerte meg a legborzalmasabb könyv díját.

Találkoztatok már olyan megnyilvánulással, hogy aki a könyvébe ír, az valami szentségtörést követ el? Én mostanában sok ilyenbe botlottam, de eddig mindig magamba fojtottam a véleményemet a témáról. Úgy érzem most elértem a határig.

Íme a sorozat második része: a könyvek, amelyeket nem értékeltem, és a sorozatok/filmek, amik elég sok időt elvettek az olvasástól. 

Heten ​voltak, gyerekek – mind a heten a másság számkivetettjei: Bill, a bandavezér, mert dadogott; Ben, akit kövérsége miatt csúfoltak; Richie, aki mindig előbb jártatta a száját, és csak azután gondolkodott; Stan, akit zsidósága miatt közösítettek ki a többiek; Mike, akit a bőre színe miatt; Eddie, aki félt, szorongott, és persze súlyos asztmás volt, és végül az egyetlen lány, Beverly, aki csak szegény volt, rossz ruhákban járt, és akit az apja ütött-vert, testileg-lelkileg terrorizált. Ők jöttek össze, kötöttek életre-halálra szóló barátságot és vérszövetséget, ami oly nagy erőt adott nekik, hogy még a város életét pokollá tevő, huszonhét évenként feltámadó, gyermekekkel táplálkozó, ezerarcú szörnnyel is szembe mertek szállni odalenn, a város alatti kiismerhetetlen csatornarendszer labirintusában. Meg is sebesítik Az-t, majd felnőttként, drámaian megfogyatkozva újból visszatérnek, hogy gyermekkorukban tett fogadalmukat megtartsák, s ha lehet, egyszer s mindenkorra végezzenek vel...

Kicsit elmaradtam az írással, mert éppen az Az c. Stephen King regénnyel „küszködök”, ha követtek instán láthattátok is a képet. Terjedelmes a kicsike. Gondoltam amíg tudok hozni egy értékelést róla, részt veszek egy újabb book tagben. Talán pár újdonság is kiderül belőle.